Arany Rózsa Díj pályázat határideje meghosszabbítva!
Megszokhattuk már, hogy a fiatal tehetségek számára, az Arany Rózsa Közhasznú Alapítvány által évente kiosztott Arany Rózsa Díj pályázat jelentkezési határideje november vége. Az idén azonban gondoltak egy nagyot a szervezők és a beadási határidőt meghosszabbították, így 2016 január 30-ig várják a rendkívüli képességekkel, szakmai tudással és alázattal rendelkező, 30 év alatti virágkötők jelentkezését.
Az Arany Rózsa Közhasznú Alapítványt, Bukros Erzsébet mester virágkötő alapította, melynek szellemiségét halála után fia, Szabó Róbert, a Viragposta.hu virágküldő szolgálat vezetője viszi tovább. Az Alapítvány célja a fiatal virágkötők pályakezdésének, szakmai továbbfejlődésének, kiállításokon, versenyeken való részt vételének támogatása, ösztönzése. A díj odaítéléséért felelős kuratórium tagjai elismert szakemberek, akik szakmai tudásukkal, évtizedes tapasztalatukkal garantálják az alapító által kitűzött nemes cél megvalósulását.
Az Arany Rózsa Díj az erkölcsi elismerésen túl tárgyi és anyagi jutalommal is jár. A díj nyertese aranyból készült exkluzív „Arany Rózsa” kitűzőt, díszoklevelet és bruttó 100.000 Ft értékű szakmai támogatást kap.
Arany Rózsa Díj pályázat benyújtása
A pályázaton a 30. életévüket még be nem töltött (magyar állampolgár) fiatal virágkötők vehetnek részt az alábbi feltétekkel:
- Virágkötő, virágkötő-berendező, dísznövénykertész vagy szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség és legalább 1 év virágkötői gyakorlat (A végzettség igazolásaként a kérjük a bizonyítvány másolatát, a gyakorlat igazolásaként meg kell nevezni a munkahelyet és a munkaviszony idejét.);
- A pályázati űrlap kitöltése;
- Szakmai önéletrajz (az eddigi szakmai tevékenység bemutatása, leírva a kiállításokon, versenyeken való részvételt, külön kiemelve a pályázó 2014-2015. évi tevékenységét.). Az önéletrajz részeként kérjük, fogalmazza meg saját szakmai jövőképét, célját (Hogyan látom magam, mit szeretnék elérni, hol szeretnék tartani 10 év múlva?);
- Mutassa be, írja le kedvenc virágkötészeti munkáját! Írja le, hogy ön szerint miért szép és figyelemre méltó az adott készítmény. Írja le a kompozíció virágösszetételét, stílusát, a felhasznált technikákat, mindent, amit az adott virágdíszről szakmailag tudni érdemes;
- Meglepetés szakmai feladat elkészítése: A pályázók egy később megadott időpontban egy közös szakmai feladat megoldásában „versenyszerűen” összemérik egymással gyakorlati tudásukat is. A gyakorlati feladat idejéről és helyéről a pályázókat külön értesítik.
Arany Rózsa díj értékelési szempontjai
- Az eddigi szakmai pályafutás során elért eredmények, kiemelten az elmúlt egy év eseményei;
- 2014. novemberétől a 2015. évben országos vagy helyi virágkötészeti versenyen, kiállításon, bemutatón való részvétel. Az ezeken elért helyezés, eredmény, kiemelten figyelembe véve az elismert országos szintű hazai virágkötő versenyeket, kiállításokat;
- Aktív, segítői részvétel virágkötészeti bemutatókon és a VVVMSZE (Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete) rendezvényein;
- A bemutatott munka és az arról szóló leírás;
- Kiemelten esik latba a meglepetés szakmai feladat megoldásában elért eredmény;
- Szakmai végzettség és a tanulmányi eredmény;
- A pályázó szakmai jövőképe;
- Idegen nyelv ismerete (érettségi, nyelvvizsga);
- Pályázat külalakja .
A pályázat ingyenes, beadásának határideje: 2016. január 30.
További információk és a pályázati űrlap elérhető az alapítvány honlapján: www.aranyrozsa.hu.
Ismersz fiatal virágkötő tehetséget, aki megérdemelné a díjat? Tudasd vele a lehetőséget és segítsd, hogy a díj jövőre is méltó kezekbe kerüljön!
Tetszett a cikk? Kövesd a Virágos marketing tippeket a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről és iratkozz fel a Hétfői papírusz hírlevélre, hogy már hétfő reggel inspiráló tippeket kapj az üzleted felvirágoztatásához.
Szívesen beszélgetnél másokkal marketing ötletekről és/vagy kérdéseid vannak, amire szeretnél választ kapni? Csatlakozz a Virágos marketing tippek zárt csoporthoz, hogy együtt ötletelve még eredményesebb lehess!