Óriási gratuláció Mezőffy Tamásnak!

Hatalmas öröm érte a magyar virágkötő társadalmat. Mezőffy Tamás mester virágkötő ismét virágkötészeti történelmet írt. 2016-ban a Europe Cup – European Florist Championship versenyen vívta ki az elsőséget, 2019. március 1 és 3 között pedig az Interflora World Cup 2019 világversenyen léphetett a dobogó harmadik fokára.

 

 

Már a 2016-os európa bajnoki cím is hatalmas siker volt. Bár ifjúsági versenyeken többen is diadalmaskodtak már – köztük Mezőffy Tamás is -, de magyar felnőtt virágkötőnek ezelőtt még soha sem sikerült nyernie.

 

 

 

A 2019. március 1 és 3 között Philadelphiában rendezett versenyen Tamás ismét bebizonyította, hogy eddigi sikereit nem a véletlennek köszönheti.

 

 

 

 

A több fordulós, meghatározott időtartam alatt megvalósítandó meglepetés feladatok sem fogtak ki a kreatív mester virágkötőn. Egyedi stílusa, igényes, dekoratív és formabontó alkotásai ismét elnyerték a szakmai zsűri elismerését és meghozták számár a sikert.

 

 

 

 

A világversenyen megszerzett harmadik helyezés nagyon nagy elismerés a magyar virágkötő szakmának is.

A versenyt az ausztrál Bart Hassam (középen) nyerte, míg második helyen az orosz Natalia Zizko (jobbra) végzett!

 

 

További sok sikert kívánok és nagyon köszönöm a fotókat a FleurCreatifMagazine-nak!

Az utóbbi években szinte minden rangosabb hazai virágkötészeti versenyen és kiállításon (adventi, őszi csokor, stb) találkozhattunk Tamás fantasztikus munkáival. Igen emlékezetes számomra a 2012-es Hortus Hungaricus kiállítás, ahol Tamás formabontó mestervizsga munkáit is megcsodálhattuk.

 

Magyar virágkötő lett Európa legjobbja

 

Virágkötő Európa kupa 2016 második napi alkotásai

 

Floral Fundamentals virágkötő magazin ingyenes elérhetőséggel

 

Europa Cup 2016 – hivatalos videó

 

Köszönöm a megosztásokat!

Nézd meg ezeket is!

Tetszett a cikk? Kövesd a Virágos marketing tippeket a Facebookon. Szívesen beszélgetnél másokkal marketing ötletekről és/vagy kérdéseid vannak, amire szeretnél választ kapni? Csatlakozz a Virágos marketing tippek zárt csoporthoz, hogy együtt ötletelve még eredményesebb lehess!  

Iratkozz fel a Hétfői papírusz hírlevélre, hogy már hétfő reggel inspiráló tippeket kapj az üzleted felvirágoztatásához!

Hétfő papirusz hírlevélre feliratkozás
Az adatok megadásával kinyilvánítod, hogy kéred a hírleveleket. A hírlevél feliratkozás két lépéses, úgynevezett Opt-in rendszerben történik, az első emailben küldött linkre kattintással válik véglegessé.
Adatkezelési tájékoztatót megismertem, a felhasználási feltételeket elfogadom
*= kötelező
A feliratkozáskor megadott emailt bizalmasan kezelem, azt csak is a Hétfői papirusz hírlevelek küldésére használom. A címeket nem adom át harmadik félnek. További információkat az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

négy + 6 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás